Egyiptom Théba

Théba nyugati városrészével a Nílus bal partján lévő részről az úgynevezett nekropoliszról írunk ezen az oldalunkon.
A Nílus jobb partján található Luxor és Karnak

Théba (ókori egyiptomi nevén Uaszet) az azonos nevű felső-egyiptomi nomosz fővárosa volt. A Középbirodalom idején lett Egyiptom fővárosa, és ezt a státusát az Újbirodalom idejének nagy része alatt is megőrizte, bár a közigazgatási központ szerepét továbbra is a korábbi főváros, Memphisz töltötte be. Az Újbirodalom idején Ámon, Théba főistene Egyiptom legfőbb istenévé vált, az ún. thébai háromság – Ámon, Mut és Honszu – tiszteletére számos templom épült, köztük a karnaki templom (ahol mellettük Théba korábbi főistene, Montu hadisten és több más isten tiszteletére is épült templom). A város görög neve, a Théba valószínűleg Karnak nevéből (ta ipet-szut) ered, és nincs köze a Thébai nevű görög poliszhoz.

Az ókori város templomai és sírjai Théba és a thébai nekropolisz összefoglaló néven találhatóak az UNESCO Világörökség-listáján. Ma Egyiptom Quena tartományában, Luxorban található, 1979 óta a Világörökség része.

Ramesszeum

II. Ramszesz 67 éven keresztül volt Egyiptom uralkodója. Halotti temploma a Ramesszeum egyszerre szolgálta a fáraó hallhatatlan dicsőségét és alattvalói elkápráztatását. A hatalmas épületegyüttes, melynek megépítése több, mint 20 évet vett igénybe ma nagyrészt romokban hever. A templomkerülethez tartozott a Tujának és Nefertarinak, Ramszesz anyjának és feleségének szentelt kisebb templom, több raktárépület és királyi palota.  Valószínűleg a palota lépcsői mellett állt a 18 méter magas és közel 100 tonna súlyú hatalmas Ramszesz -szobor
amely ma darabokban hever a földön. Az óriási szobor összetört feje és válla a második udvar földjén fekszik. A romjában is lenyűgöző alkotás ihlette Shelley-t a híres Ozymandiás című vers megírására.

Memnon -Kolosszusok

Memnom KolosszusokA Memnón-kolosszusok (arabul el-Kolosszát vagy esz-Szalámát) III. Amenhotep fáraó két hatalmas ülőszobra, melyek 3400 éve állnak a thébai nekropoliszban, a Nílus partján a mai Luxor városával átellenben.
A két kolosszus eredetileg Amenhotep halotti templomának bejáratánál állt, mely az ókori Egyiptom legnagyobb temploma volt, de építése után nem egészen kétszáz évvel le kellett bontani, mert túl közel épült a Nílushoz, és a folyó évenkénti áradása helyrehozhatatlan kárt tett benne.
David Robertsnek az 1840-es években készült metszete vízzel körülvéve ábrázolja a két kolosszust.
A szobrok kvarcit-homokkőből készültek, amit vagy Gízából (a mai Kairó mellett), vagy Gebel esz-Szilsziléből (Asszuántól 60 km-re északra) szállítottak ide. Talapzatukkal együtt 18 méter magasak.

A két, kb. 16 méter magas szobor ülve ábrázolja a fáraót, amint kezeit térdén nyugtatja; arccal a folyó és felkelő Nap felé fordul. Lábai mellett két kisebb alak áll, fő felesége, Tije, és anyja, Mutemwia. A szobor oldalain Hápi, a Nílus-isten ábrázolása látható.

Az 1. században alkotó ókori görög történész, Sztrabón számol be arról az i. e. 27-ben történt földrengésről, melyben az északi kolosszus deréktól felfelé összeomlott. Innentől a szobor minden hajnalban „énekelt” – halk zúgó vagy fütyülő hangot adott ki, amit feltehetőleg az emelkedő hőmérséklet és az elpárolgó harmat okozott.

A szobor innen kapta nevét. Memnón a legenda szerint a trójai háború egyik hőse volt, etióp király, Éósz hajnalistennő fia, aki Afrikából vezette csapatait Kis-Ázsiába, Trója megsegítésére, de Akhilleusz legyőzte. A görögök a szoborban Memnónt látták, amint énekével köszönti anyját, a Hajnalt.

Gyorsan terjedt az éneklő szobor legendája és a hit, mely szerint szerencsét hoz, illetve jóslatot mond, és egyre több látogató érkezett, köztük több római császár is. A rejtélyes hang örökre elhallgatott 199-ben, mikor Septimius Severus császár megpróbálta elnyerni az orákulum kegyét és összeillesztette a kettétört szobrot.

Hatsepszut temploma

Hatsepszut temploma
Hatsepszut leghíresebb építménye a gyönyörű Deir el-Bahari-i templom, mely a királynő halotti templomának épült. Az ókorban Dzseszer-dzseszeru, azaz „A szentek szentje” néven ismert templomot a középbirodalmi II. Mentuhotepnek a közelben álló, hasonlóan teraszos kiképzésű temploma ihlette. A templom falain ábrázolt jelenetek Hatsepszut életének és uralkodásának főbb eseményeit elevenítik fel – a fáraónő istentől való fogantatása, születése és koronázása, vallási ünnepek, núbiai lázongások leverése, a punti kereskedelmi expedíció. A templomban kápolnákat emeltek többek között Hatsepszutnak, I. Thotmesznek és Hathornak is.

A meredek sziklafal tövében lélegzetelállító látvány Hatsepszut halotti templom. A sivatagból teraszok sorával kiemelt és részben sziklából kifaragott hatalmas épületet Szenenmut, a XVIII. dinsztiakirálynőjének az építésze tervezte. A templomot II. Ramszesz utaódai megrongálták, majd keresztény kolostorként használták. Innen ered arab neve is: Deir El -Bahari, vagyis Északi kolostor. A jelenleg is folyó ásatásoknak köszönhetően azonban altemplom sok szép díszítő elemét sikerült napvilágra hozni.

Hatsepszut halotti temploma mellett láthatók III. Thutmoszisz valamint az Egyiptomot újraegyesítő II. Mentuhotep fél évezreddel korábbi templomának romjai.
 

A Királyok völgye

Királyok Völgye Egyiptom
A Királyok völgye (arabul: وادي بيبان الملوك – wadi biban el-muluk, „a királyok kapuinak völgye” egy völgy Egyiptom középső részén, ahol körülbelül 500 éves időszak folyamán a Kr. e. 16.-11. század között (az ókori Egyiptom 18.-20. dinasztiája) királyok és nagy hatalmú nemesek számára építettek sírokat. A völgy a Nílus nyugati partján helyezkedik el, Théba városával átellenben, (ma Luxor) a thébai nekropolisz szívében. A vádi két völgyből áll, a keleti (ahova a legtöbb királyt temették és a nyugati völgyből.  
A területen sok és jelentős régészeti és egyiptológiai kutatást végeztek a 18. század végétől és a sírok ma is felkeltik sok kutató érdeklődését. A legújabb korban a völgy Tutankhamon sírja (és a fáraók átka) miatt a világ egyik leghíresebb régészeti lelőhelye lett. 1979-ben a thébai nekropolisz többi részével együtt a világörökség részévé nyilvánították.
A Királyok völgye volt az utóbbi két évszázad egyik legnagyobb egyiptológiai kutatási területe. A terület már korábban, a rómaiak korában is a turisták által kedvelt helynek számított. A Királyok völgyében megfigyelhetjük az egyiptológia tudományának szemléletváltozását is, amely régiségek gyűjtésével kezdődött, majd a thébai nekropolisz részletes tudományos feltárásához vezetett; bár a hosszú kutatási munkálatok ellenére máig is mindössze tizenegy királysír van teljes mértékben feltárva és dokumentálva.

A Királynék völgye

Királynék völgyeA Királynék völgye (ókori egyiptomi nyelven Ta-szet-Neferu, „a fáraó gyermekeinek helye”, arabul: وادي الملكات, Wadi el-Melikat vagy بيبان الحريم, Biban el-Harim) régészeti lelőhely Egyiptomban, a nyugat-thébai nekropolisztól délre. A terület ma 98 ismert temetkezési helyet rejt, az egyszerű halotti aknáktól, a befejezetlen sírokon keresztül a hatalmas bonyolult sírboltokig.
Több mint felének nem sikerült eddig beazonosítani eredeti tulajdonosát. Ezt a völgyet Jean-François Champollion nevezte el Királynék völgyének.
Az ókorban a helyet szentnek tekintették, mivel közel volt a Thébai-csúcs (El-Qorn) a piramis alakú hegy, valamint a völgy aljában egy barlangi vízesés található – az Égi Tehén (Hathor istennő egyik alakja) méhét jelképezve – ahonnan a kibuggyanó víz megjövendölte a kiváltságos helyen eltemetett holtak feltámadását.
A völgybe a XVIII. dinasztia korától kezdődően temették ide a királyi család hercegeit, hercegnőit és egyes udvari személyiségeket, majd – a XIX dinasztia korától, I. Ramszesz feleségével, Szitrével kezdődően – a Nagy Királyi Hitveseket is. A XXI. dinasztiától kezdve a papok hatalmas birtokaival kapcsolatban állókat temették ide. A hely a Római Birodalom idején is népszerű temetkezési hely maradt, egészen a koptok 4. századi letelepedéséig.
A rossz kőzetanyag és a hely vízrajzi sajátosságai már a sírok kialakításakor gondot okoztak.
Számos sír a rossz kőzetanyag miatt befejezetlenül maradt, és inkább máshol építkezett tulajdonosuk. A munkások rendszerint igen vastag vakolatréteget voltak kénytelenek felvinni a sírok falára a megfelelő díszíthetőség érdekében. A késő-Ramesszida-kori esőzések nagyban pusztították a sírokat, mégis van köztük, ami gyönyörű állapotban fennmaradt – a leghíresebb II. Ramszesz feleségének, Nofertarinak a sírja.
forrás: wikipédia