Luxor és Karnak

Egyiptom Karnak templom együttesMa 70.000 lakosú kisváros áll az Újbirodalom hatalmas fővárosának, Homérosz Százkapus, egymillió lakosú Thébájának helyén (eredeti nevén: Uaszet). Az egyik legősibb egyiptomi város, egyes becslések szerint 7 ezer éves is lehet. Fénykorát a XVII-XIX. Dinasztiák idején élte az egyesített birodalom fővárosaként.

Luxor és Karnak Egyiptom leglátogatottabb helyei közé tartoznak, legjelentősebb műemléki: a luxori templom, valamint Karnak templomvárosa, ami több mint 2000 évig épült.
A Luxor Templom helyén már a középbirodalom idején Szentély állt, amelyre később Amon Déli Háreme épült. II. Ramszesz hatalmas udvarral, III. Amenhotep oszlopsorral bővítette a szentélyt, de építészeti remekmű Thutmozisz hármas kápolnája is. A templomot a szfinxek útja (3 km hosszú) kötötte össze a Karnak Templommal. A Karnak Templom több szentély összessége, kétségtelenül a világ legnagyobb műemlékegyüttese (területén negyvenszer fér el a római Colosseum).

Valószínűleg az Óbirodalom idején kezdődtek itt az építkezések. A XI. dinasztia idején épült az első bizonyította szentély célú épület montu helyi Isten tiszteletére. Innen kezdődően egészen a Ptolemaioszok koráig, sőt a római megszállásig építkezések folytak, ennek ellenére a templom egyes részei vélhetően soha nem készültek el, miközben a régieket is földrengés és a Nílus áradásai pusztították.

Egyetlen hely sem kelt Egyiptomban olyan meghökkentő és tartós benyomást, mint a falak, obeliszkek, oszlopok és szobrok itt található egyvelege. A legnagyobb templom oszlopcsarnokának területe mintegy 5 ezer négyzetméter, amit az ókori építészet egyik csodájának tartanak.

A Nílus másik azaz a bal partján található Théba, ennek a holt városnak egy külön oldalt szenteltünk: Théba