Egyiptomi árak, vásárlás

Egyiptomi árak vásárlás

Fűszerek és gyógynövények

Az Egyiptomban vásárolt fűszerek frissebbek és jobbak, mint az Európában árult csomagoltak és jóval olcsóbbak.
A fűszerek mellett rendszerint halomban áll a pultokon a szárított hibiszkuszlevél is. A sötétlilás levelekből készül forrázással , szűréssel és édesítéssel a karkadé. A kávéházakban a karkadét forrón illetve jéghidegen is árusítják.
A meglepően olcsó sáfrány okozhat némi csalódást. A hatalmas edényekben a fűszeresnél megtalálható: fahéj, szegfűszeg, csili, kurkuma, cardamon, cayene-bors, vörös-, fekete, zöld bors.

Az alkudozás Egyiptomban

Az alkudozás fogjuk fel egy jó szórakozásnak, legyünk jókedvűek. Hiszik vagy sem az alkudozás csak látszatra szól kizárólag az árról. Ez egy olyan szertartás, ahol a vevő és az eladó arra törekszik, hogy az alku végén mindketten elégedett örömmel köszönjön el egymástól.
Sokszor az eladó a vevőt behívja az üzletbe egy teára vagy karkadéra. Fontos, hogy az üzletet megdicsérje a vevő, ez tetszeni fog az eladónak. A beszélgetés az üzletben úgyis általános dolgokról szól, pl. honnan jöttünk, hogy hívnak, hányadszor vagyunk Egyiptomban mit szeretnénk vásárolni.

A kiválasztott árú árának közlése után bátran, mosolyogva mondjuk annak a felét. Ekkor az eladó vagy nagyképűen visszautasítja ezt vagy mosolyogva ájulást színlel. a kölcsönösen jó ár kialkudásáig ez a jelenet meg fog ismétlődni.
Amikor már azt érezzük, hogy az ár nem mehet lejjebb és nekünk nem éri meg, akkor határozottan induljunk a kijárat felé. Érdekes módon az ár hirtelen leesik (vagy nem). A jelentős áralku után mind a vevő, mind pedig az eladó jó alkunak fogja tekinteni az üzletet és barátsággal köszönnek el egymástól.

Taxi

Általában Egyiptomban a turista nem bérel autót. A benzin 39,- Ft-ba kerül literenként.
Ebből adódóan a taxi is olcsó. Persze itt is keményen alkudni kell még az autóba szállás előtt. Másik megoldás a taxin kívül az úgynevezett iránytaxi. Ez egy kisbusz, ami bizonyos pontok között ingázik, ott áll meg ahol az utas mondja és ott lehet rá felszállni, ahol akarunk. Le lehet inteni, de ők is dudálnak ha meglátnak. Hát, igen, a dudálás: mindig dudálnak. Az iránytaxi nagyon olcsó: 1 fontnál többet ne adjon érte senki! Ha át kell szállni, akkor a következő szakasz is 1 font! Ebbe gyorsan bele lehet jönni. A helyiek csak ezekkel az iránytaxikkal közlekednek.

Szórakozás

Az éjszakai diszkók eléggé drágák. Itt az alkudozás kizárt. Olyan árakkal kell számolni, mint itthon. Van belépő általában, de ezek árát le is lehet inni. A hangulat és a színvonal európai, főleg turistákkal együtt bulizik majd.

Mennyi költőpénzt vigyünk magunkkal Egyiptomba?

Ha 1 hétre utazik ki, akkor költőpénznek szerintünk elég 150 Euro Dahabba, és olyan 250 Euro Sharmba és Hurghadába.
A bevásárlásokat szerintünk nem a szállodákban kell elvégeznie. Azt javasoljuk, hogy ne az első nap vegye meg az ajándékokat.
Egyiptom várásrlás árak