Abu Szimbel

Abu Szimbel Asszuántól 280 km-re délre található a Nílus partján. A sziklafalból kifaragott nagy templom és a Harthornak szentelt kisebb templom messziről teljesen beleolvad a környezetbe, de ettől csak még lenyűgözőbb a hatás közelről.
A nagyobbik templomot, bár Egyiptom legnagyobb isteneinek- a thébai Amonnak, a memphiszi Ptahnak és a heliapoliszi Ré Harahtinak- szentelték, II. Ramszesz saját dicsőségére építette.
Az Alsó -és Felső-Egyiptom kettős koronáját viselő négy Ramszesz- kolosszus a 33 méter magas honlokzat előtt tiszteletet és félelmet akart kiváltani az alatvalókból, míg a templombelső a királyi és isteni hatallomom egységét kívánta hirdetni.
Abu Szimbel templomait áthelyezték.
Az 1960-as években , amikor a Nasszer -tó elnyeléssel fenyegette a két templomot, az UNESCO támogatásával eredeti helyüktől 210 méterrel meszebbre és 65 méterrel magasabbra helyezték őket egy mesterséges sziklafalba.
Az első gátat Asszuánnál, az ókori Egyiptom déli határán a 19. század végén a britek építették, de ennek magasságát állandóan emelni kellett, s végül 1954-ben a kairói kormány egy új gát megépítése mellett döntött.
A gát és a mögötte létrehozott hatalmas víztározó (a Nasszer-tó, a világ legnagyobb ember alkotta mesterséges tava) szabályozza a folyó járását, öntözővizet biztosít és áramot termel. A cél érdekében hatalmas területet kellett elárasztani, 100 ezer embert kitelepíteni és 24 nagyobb műemlék került veszélybe. Ezért 1959-ben a szudáni és az egyiptomi kormány az UNESCO-hoz fordult, hogy segítsen a veszélyeztetett műemlékek és helyszínek megmentésében. Az UNESCO 1960. március 8-án tette közzé a világ valamennyi nemzetéhez intézett felhívását, amelynek nyomán Núbiában több száz emlékhelyet tártak fel, állítottak helyre.
A leglátványosabb mentőakció az Abu Szimbel-i sziklatemplomok megmentésére indult. Az Asszuántól 280 kilométerre délre, a Nílus nyugati partján található két templomot az i.e. 13. században több évtized alatt faragták ki homokkőből. A nagyobbikat Egyiptom főisteneinek, valójában II. Ramszesz fáraónak szentelték, a kisebbik templomot Hathor istennőnek, akit Nofertari, Ramszesz kedvenc felesége személyesített meg.
A nagyobbik templom homlokzata 33 méter magas és 38 méter széles, a bejáratot Ramszesz négy, majdnem 20 méter magas szobra veszi körül. A három egyre kisebbedő terem 56 méter mélyen nyúlik a sziklába, a helyiségekben szobrok és festett reliefek láthatók. A kisebbik templom bejáratánál álló hat, 10 méter magas szoborból négy Ramszeszt, kettő Nofertarit ábrázolja. E templom 27 méter mély, s csak egyetlen oszlopcsarnoka van.
A templom áthelyezése 1965. október 1-jén kezdődött meg svéd tervek alapján és 1980. március 10-re fejeződött be. A 80 millió dollárt felemésztő akció során először a templomok feletti sziklaréteget távolították el óvatosan. Ezután a műemlék homokkő szikláit hatalmas tömbökre vágták (a legnagyobb darab 30 tonna lehetett), majd 64 méterrel magasabban, a folyótól 250 méterrel távolabb újra összeállították.
A művelet 50 ország, köztük Magyarország közreműködésével zajlott le, s mintegy 1700 munkás vett bennük részt, ez volt a történelem eddigi leghatalmasabb régészeti mentőakciója. A sikeres összefogás világított rá arra, hogy a kulturális javak megőrzése a nemzetek közösségének felelőssége, s így jött létre 1972. november 16-án az UNESCO Világörökség Egyezménye, amely anélkül tud egyetemes kulturális értékeket megőrizni, hogy megsértené egyes államok szuverenitását.

Harthor Temploma
Abu Szimbel kissebbik, Harthor istennőnek szentelt templomát II. Ramszesz legkedvesebb felesége tiszteletére építette. A hüposzttül csarnok oszlopai Harthor-fejben végződnek, a falakon II.Ramszesz Nefertari előtt áldozza fel a hadifoglyokat, más képeken a királyi pár együtt mutat be áldozatot az Isteneknek. A szentélyben a tehén alakjában ábrázolt Harthor szobra áll.
A Nagy Templom
Az építészeti elemeket tekintve az Abu Szimbel-i Nagy Templom az egyiptomi halotti templomok jellemzőit vitte át sziklára. A sziklafalat itt is (ahogy a Kis Templomnál is) lefaragták, hogy enyhén lejtős legyen és egy pülónra emlékeztessen.
A szikla széle szolgál portikuszként, de az építész lemondott a szélső tornyokról. A templom belsejében több sorban feliratokkal és domborművekkel díszített hajók vannak egészen a szentélyig, melyben a templomban tisztelt istenségek szobrai vannak. II. Ramszesz Nagy Templomát a XVIII.–XX. dinasztia isteni triászának, azaz a memphiszi Ptah, a thébai Ámon és a héliopoliszi Ré istennek – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak –, valamint magának Ramszesznek szentelték fel.Valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni; neve az ókorban Hut-Ramszesz-Meriamon, azaz Ramszesz-Meriamon temploma volt (lásd a Nagy Templom tervrajza alatti hieroglifákat.)
A mehai Hóruszt is tisztelik a templom belsejének domborművein; Hórusz az ő Harahti formájában összeolvad Rével Ré-Harahtivá. Hóruszban és Ré-Harahtiban közös az, hogy fejeik sólyom-fejek, a különbség köztük az, hogy Ré-harahtit napkoronggal és ureuszkígyóval ábrázolják. A héliopoliszi Ré-harahtit és Hóruszt volt, hogy azonos lénynek tekintették, például a felső-egyiptomi Behdetben (Edfuban). A mehai Hórusz kultusza III. Szenuszert fáraó idejében kezdődött, aki Núbia négy szent helyét létesítette, melyekhez számított Meha mellett még Baki (Kontra Pszelkisz, Kúbán), Mi’am (Aniba) és Buhen (Vádi Halfa) is. A XII. dinasztia idejében felavatott Hórusz szentélyek Alsó-Núbia Egyiptomba való integrálódását voltak hivatva szolgálni.
II. Ramszesznél a Nagy Templom helyszíne megválasztásában a mehai Hórusz imádata csak másodrendű szerepet játszott, mert a mehai Hórusz helyi istenség volt. Az egyiptomi fáraók filozófiájában sokkal fontosabb volt a határokhoz közeli régiók felé egyértelmű jelzéseket adni. II. Ramszesz az építménnyel kívánta a rangját hangsúlyozni, mint „az isten megtestesült fia”, isteni legitimációját kívánta vele aláhúzni. E vallási kapcsolat jelenik meg a fáraó ún. Hórusz-nevében is.
Utalások vannak II. Ramszesznek, mint mehai Hórusznak egy megjelenési formájára a Nagy Templom domborművein. Így a nagycsarnok első déli oszlopán, az ibseki Hathor – Hórusz felesége – ábrázolása felett a sólyomfejű, emberfülű és szirti kecske szarvait viselő istenség – akinek maga Ramszesz hoz ajándékot – Ramszesz előnevét viseli: Uszermaatré Szetepenré. E csarnok egy oldalsó termében a nyugati falon II. Ramszesz sólyomfejjel foglalja el az ott hiányzó Hórusz helyét, Ramszesz-Meriamon néven, „nagy istenként”. Mellette a falon lévő jelenetek Ámonnak, Rének, a buheni Hórusznak, a mi’ami Hórusznak és a baki Hórusznak hódolnak.
A Nagy Templom Abu Szimbelben különös erővel szolgálta Ramszesz új felfogását a fáraók filozófiájáról, amennyiben ő maga a többi istenséggel egyenrangúként lesz elismert a nép előtt. Ez már megmutatkozik a fentebb látható négy, mintegy 21 méter magas, a bejárat felett őrködő kolosszális szobron (fején a kettős koronával).
Az egyes figurák két fülének távolsága már maga több mint négy méter, az ajkak több mint egy méter szélesek.
A két északi ülő szobor felirata: „Ramszesz, Ámon kegyeltje” és „Ramszesz, Atum kegyeltje”, míg a délieké „Ramszesz, az uralkodók Napja” és „Ramszesz, mindkét ország uralkodója”.
A templom bejáratától délre fekvő királyszobor sérült, a fej és a torzó részei a homlokzat előtt a földön hevernek. Már Ramszesz uralkodásának 34. évében, röviddel az épületek befejezése után megsérült, egy földrengés során. A fáraó négy kolosszális ülőszobra a 38 méter széles és 32 méter magas homlokzati struktúrára vonja a néző tekintetét. A szobrok párosával ülnek egy teraszon, jobbra és balra a templom bejárótól. Kilenc lépcsőfok vezet arra a szintre, amelyen beléphetünk a templomajtón.