Abu Szimbel

Abu SzimbelAbu Szimbel Asszuántól 280 km-re délre található a Nílus partján. A sziklafalból kifaragott nagy templom és a Harthornak szentelt kisebb templom messziről teljesen beleolvad a környezetbe, de ettől csak még lenyűgözőbb a hatás közelről.
A nagyobbik templomot, bár Egyiptom legnagyobb isteneinek- a thébai Amonnak, a memphiszi Ptahnak és a heliapoliszi Ré Harahtinak- szentelték, II. Ramszesz saját dicsőségére építette.

Az Alsó -és Felső-Egyiptom kettős koronáját viselő négy Ramszesz- kolosszus a 33 méter magas honlokzat előtt tiszteletet és félelmet akart kiváltani az alatvalókból, míg a templombelső a királyi és isteni hatallomom egységét kívánta hirdetni.

Abu Szimbel templomait áthelyezték.

Az 1960-as években , amikor a Nasszer -tó elnyeléssel fenyegette a két templomot, az UNESCO támogatásával eredeti helyüktől 210 méterrel meszebbre és 65 méterrel magasabbra helyezték őket egy mesterséges sziklafalba.

Az első gátat Asszuánnál, az ókori Egyiptom déli határán a 19. század végén a britek építették, de ennek magasságát állandóan emelni kellett, s végül 1954-ben a kairói kormány egy új gát megépítése mellett döntött.

A gát és a mögötte létrehozott hatalmas víztározó (a Nasszer-tó, a világ legnagyobb ember alkotta mesterséges tava) szabályozza a folyó járását, öntözővizet biztosít és áramot termel. A cél érdekében hatalmas területet kellett elárasztani, 100 ezer embert kitelepíteni és 24 nagyobb műemlék került veszélybe. Ezért 1959-ben a szudáni és az egyiptomi kormány az UNESCO-hoz fordult, hogy segítsen a veszélyeztetett műemlékek és helyszínek megmentésében. Az UNESCO 1960. március 8-án tette közzé a világ valamennyi nemzetéhez intézett felhívását, amelynek nyomán Núbiában több száz emlékhelyet tártak fel, állítottak helyre.

A leglátványosabb mentőakció az Abu Szimbel-i sziklatemplomok megmentésére indult. Az Asszuántól 280 kilométerre délre, a Nílus nyugati partján található két templomot az i.e. 13. században több évtized alatt faragták ki homokkőből. A nagyobbikat Egyiptom főisteneinek, valójában II. Ramszesz fáraónak szentelték, a kisebbik templomot Hathor istennőnek, akit Nofertari, Ramszesz kedvenc felesége személyesített meg.
A nagyobbik templom homlokzata 33 méter magas és 38 méter széles, a bejáratot Ramszesz négy, majdnem 20 méter magas szobra veszi körül. A három egyre kisebbedő terem 56 méter mélyen nyúlik a sziklába, a helyiségekben szobrok és festett reliefek láthatók. A kisebbik templom bejáratánál álló hat, 10 méter magas szoborból négy Ramszeszt, kettő Nofertarit ábrázolja. E templom 27 méter mély, s csak egyetlen oszlopcsarnoka van.

A templom áthelyezése 1965. október 1-jén kezdődött meg svéd tervek alapján és 1980. március 10-re fejeződött be. A 80 millió dollárt felemésztő akció során először a templomok feletti sziklaréteget távolították el óvatosan. Ezután a műemlék homokkő szikláit hatalmas tömbökre vágták (a legnagyobb darab 30 tonna lehetett), majd 64 méterrel magasabban, a folyótól 250 méterrel távolabb újra összeállították.
A művelet 50 ország, köztük Magyarország közreműködésével zajlott le, s mintegy 1700 munkás vett bennük részt, ez volt a történelem eddigi leghatalmasabb régészeti mentőakciója. A sikeres összefogás világított rá arra, hogy a kulturális javak megőrzése a nemzetek közösségének felelőssége, s így jött létre 1972. november 16-án az UNESCO Világörökség Egyezménye, amely anélkül tud egyetemes kulturális értékeket megőrizni, hogy megsértené egyes államok szuverenitását.
Abu Szimbel áthelyezés

Harthor Temploma

Abu Szimbel kissebbik, Harthor istennőnek szentelt templomát II. Ramszesz legkedvesebb felesége tiszteletére építette. A hüposzttül csarnok oszlopai Harthor-fejben végződnek, a falakon II.Ramszesz  Nefertari előtt áldozza fel a hadifoglyokat, más képeken a királyi pár együtt mutat be áldozatot az Isteneknek. A szentélyben a tehén alakjában ábrázolt Harthor szobra áll.

A Nagy Templom

Az építészeti elemeket tekintve az Abu Szimbel-i Nagy Templom az egyiptomi halotti templomok jellemzőit vitte át sziklára. A sziklafalat itt is (ahogy a Kis Templomnál is) lefaragták, hogy enyhén lejtős legyen és egy pülónra emlékeztessen.

A szikla széle szolgál portikuszként, de az építész lemondott a szélső tornyokról. A templom belsejében több sorban feliratokkal és domborművekkel díszített hajók vannak egészen a szentélyig, melyben a templomban tisztelt istenségek szobrai vannak. II. Ramszesz Nagy Templomát a XVIII.–XX. dinasztia isteni triászának, azaz a memphiszi Ptah, a thébai Ámon és a héliopoliszi Ré istennek – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak –, valamint magának Ramszesznek szentelték fel.Valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni; neve az ókorban Hut-Ramszesz-Meriamon, azaz Ramszesz-Meriamon temploma volt (lásd a Nagy Templom tervrajza alatti hieroglifákat.)

A mehai Hóruszt is tisztelik a templom belsejének domborművein; Hórusz az ő Harahti formájában összeolvad Rével Ré-Harahtivá. Hóruszban és Ré-Harahtiban közös az, hogy fejeik sólyom-fejek, a különbség köztük az, hogy Ré-harahtit napkoronggal és ureuszkígyóval ábrázolják. A héliopoliszi Ré-harahtit és Hóruszt volt, hogy azonos lénynek tekintették, például a felső-egyiptomi Behdetben (Edfuban). A mehai Hórusz kultusza III. Szenuszert fáraó idejében kezdődött, aki Núbia négy szent helyét létesítette, melyekhez számított Meha mellett még Baki (Kontra Pszelkisz, Kúbán), Mi’am (Aniba) és Buhen (Vádi Halfa) is. A XII. dinasztia idejében felavatott Hórusz szentélyek Alsó-Núbia Egyiptomba való integrálódását voltak hivatva szolgálni.

II. Ramszesznél a Nagy Templom helyszíne megválasztásában a mehai Hórusz imádata csak másodrendű szerepet játszott, mert a mehai Hórusz helyi istenség volt. Az egyiptomi fáraók filozófiájában sokkal fontosabb volt a határokhoz közeli régiók felé egyértelmű jelzéseket adni. II. Ramszesz az építménnyel kívánta a rangját hangsúlyozni, mint „az isten megtestesült fia”, isteni legitimációját kívánta vele aláhúzni. E vallási kapcsolat jelenik meg a fáraó ún. Hórusz-nevében is.

Utalások vannak II. Ramszesznek, mint mehai Hórusznak egy megjelenési formájára a Nagy Templom domborművein. Így a nagycsarnok első déli oszlopán, az ibseki Hathor – Hórusz felesége – ábrázolása felett a sólyomfejű, emberfülű és szirti kecske szarvait viselő istenség – akinek maga Ramszesz hoz ajándékot – Ramszesz előnevét viseli: Uszermaatré Szetepenré. E csarnok egy oldalsó termében a nyugati falon II. Ramszesz sólyomfejjel foglalja el az ott hiányzó Hórusz helyét, Ramszesz-Meriamon néven, „nagy istenként”. Mellette a falon lévő jelenetek Ámonnak, Rének, a buheni Hórusznak, a mi’ami Hórusznak és a baki Hórusznak hódolnak.

A Nagy Templom Abu Szimbelben különös erővel szolgálta Ramszesz új felfogását a fáraók filozófiájáról, amennyiben ő maga a többi istenséggel egyenrangúként lesz elismert a nép előtt. Ez már megmutatkozik a fentebb látható négy, mintegy 21 méter magas, a bejárat felett őrködő kolosszális szobron (fején a kettős koronával).
Az egyes figurák két fülének távolsága már maga több mint négy méter, az ajkak több mint egy méter szélesek.
A két északi ülő szobor felirata: „Ramszesz, Ámon kegyeltje” és „Ramszesz, Atum kegyeltje”, míg a délieké „Ramszesz, az uralkodók Napja” és „Ramszesz, mindkét ország uralkodója”.

A templom bejáratától délre fekvő királyszobor sérült, a fej és a torzó részei a homlokzat előtt a földön hevernek. Már Ramszesz uralkodásának 34. évében, röviddel az épületek befejezése után megsérült, egy földrengés során. A fáraó négy kolosszális ülőszobra a 38 méter széles és 32 méter magas homlokzati struktúrára vonja a néző tekintetét. A szobrok párosával ülnek egy teraszon, jobbra és balra a templom bejárótól. Kilenc lépcsőfok vezet arra a szintre, amelyen beléphetünk a templomajtón.